Hirdetés

Diablo III: Egyhamar nem lesz konzolos változat

Nemrég felröppent a hír, miszerint maga a Blizzard közösségi menedzsere erősítette meg, hogy dolgoznak a Diablo III konzolos változatán. A rövid, lényegre törő választ egy rajongó kérésére tette Bashiok, ami így hangzott: "Bizony, Josh Mosquera a konzolos Diablo-projekt vezető tervezője".

Hirdetés

A fenti kijelentést követően elárasztották a konzolos Diablo III megerősítéséről szóló örömhírek a világhálót. Azonban nem sokkal azt követően, látva az elharapódzni készülő indulatokat, Bashiok így pontosította a fenti kijelentésének jelentését:

"Persze, azt egyáltalán nem bejelentésként értettem. Bár jelenleg is vizsgáljuk a konzolos változat elkészítésének lehetőségét, de sokkal fontosabb számunkra a PC/Macintosh változaton dolgozni."

A korábban is említett rajongó az alábbi kérdést intézte a Blizzard közösségi menedzsere felé, miszerint megerősíteni vagy cáfolni tudja, hogy a Diablo III kijön konzolokra is. És erre egyértelműen pozitív válasz érkezett, majd azt követően a fent említett pontosításban már tagadta, hogy ilyet mondott volna.

A legvalószínűbb eshetőség továbbra is az, hogy a Diablo III kijön konzolokra, de nem a PC verzióval egy időben, hiszen az erősen visszaszorítaná a számítógépes verzió eladásait. Jelenleg tehát úgy fest a helyzet, hogy egyhamar nem lesz konzolos változat a Diablo III-ból.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények